K+F szolgáltatások

Kutatási infrastruktúrák és K+F szolgáltatások a Biológiai Intézetben

Fénymikroszkópos Központ (BI CFMF)

2018 eleje óta működik a Biológiai Intézet korszerű élettudományi mikroszkópos központja. A két mikroszkópból álló, egymást kiegészítő rendszer a hagyományos, fixált minták fluoreszcens vizsgálata mellett lehetővé teszi, hogy a kutatók az élő sejtekben lejátszódó sejtbiológiai folyamatokat és kölcsönhatásokat közel valós időben megfigyelhessék, illetve azokba különböző fotomanipulációs eljárásokkal beavatkozzanak. (Részletes tájékoztató)

Az eszközök:

Zeiss SD spinning disc konfokális mikroszkóp RAPP fotobleaching rendszerrel

Zeiss LSM800 pontpásztázó konfokális mikroszkóp

rövid kisfilmes bemutató 

MOoVIH – Mesoscale Organ(oid) Visualisation Research Infrastructure Network

A tervezett Hálózat két vezető hazai, kiemelkedő hazai és nemzetközi jelentőséggel bíró intézmény (ELTE Természettudományi Kar Biológiai Intézet és Állatorvosi Tudományegyetem) már meglévő és eddig is sikerrel működtetett, lokális műszeregyütteseinek kiegészítését és közös működtetését tervezi. Az újonnan létrehozandó mikroszkópos központ a hazai és nemzetközi kutatóknak, cégeknek is képes lesz jelenleg hazánkban nem elérhető, hiánypótló K+F+I szolgáltatást nyújtani. A MOoVIH Központ fő eleme egy ún. ligthsheet mikroszkópos rendszer beszerzése és szakértő üzemeltetése, amely képes megfelelő módszerrel átlátszóvá tett szervek, szervdarabok vagy éppen „mini” szervek (ún. organoidok) gyors, fizikai metszetkészítés nélküli, szubcelluláris szintű konfokális rétegfelvételeinek készítésére és 3D rekonstrukciójára, a hagyományos, pontpásztázó konfokális mikroszkópos vizsgálatokhoz szükséges műszeridő töredéke alatt

További K+F+I kapacitások a Biológiai Intézetben:

▪ sejtek és sejtpopulációk analitikai vizsgálata (fenotipizálás, expressziós vizsgálatok), sejtszortírozás/sejtválogatás

▪ kisméretű kísérleti állatok (ecetmuslica, fonalféreg, hallárva) viselkedésének nagyáteresztőképességű vizsgálata

▪ rekombináns fehérjék előállítása

▪ gombák és prokarióták DNS vonalkód alapú azonosítása

▪ kis molekulasúlyú anyagcseretermékek analitikai vizsgálata

▪ röntgen-fluoreszcencián alapuló pontmérés vagy leképezés

▪ adott műszerek, műszerparkok szerződéses használata

▪ laboratóriumi területek bérbeadása

Részletek és további lehetőségek: Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum

Általános szabályozások
A Biológiai Intézet kutatócsoportjai, laboratóriumai által végzett kutatási szolgáltatások, K+F+I együttműködések keretrendszerét az aktuális vonatkozó egyetemi és kari szabályozások adják. Részletek a TTK Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum holnapján találhatók.
Kapcsolattartó: Dr. Miklósi Ádám (adam.miklosi@ttk.elte.hu)
2024.05.10.