"Ne kelljen választani az édesanyai és kutatói hivatás között"

Oktatási munkája során milyen életre szóló üzeneteket, értékeket igyekszik átadni a fiatal tudósnőknek?
Amikor csak lehet, a szélesebb látókört, a nyitottságot, a gyakorlati és mindennapi vonatkozásokat is próbálom belecsempészni a tanításba. A tárgyi tudást könyvekből és az internetről könnyen lehet bővíteni, az összefüggéseket és a szemléletet, vagy a kritikus és egyben kreatív gondolkodást viszont tanulni, fejleszteni és tanítani is nehéz, pedig ezek a legfontosabbak.
A kutatói pályához szerintem elsősorban kíváncsiságra, ötletekre, ugyanakkor sok kitartásra és szorgalomra van szükség. Fontos a saját munkánkkal szembeni igényesség, és hogy tudjunk csapatban dolgozni.
A közös munka során tapasztalataim átadásával próbálom segíteni a hallgatóimat, függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak. Biztatom őket, hogy minél szerteágazóbb tapasztalatokra tegyenek szert, próbálják ki magukat minél több helyzetben.
Szívügye a fiatal kutatónők gyes utáni reintegrációja. Hogyan dolgoznak ennek elősegítésén a Fiatal Kutatók Akadémiáján?
Kisfiammal és kislányommal összesen 6 évet töltöttem gyesen, mert édesanyám a bátyámmal és velem otthon töltött 5 éves időszakra élete legszebb szakaszaként emlékezik, és nem szerettem volna magamat és gyermekeimet megfosztani ettől a csodálatos élménytől.
Sikerült megoldanom, hogy gyes alatt is valamennyire aktív maradjak, leginkább az alvás rovására, és nagyrészt külföldi kooperációs partnereim és a családom támogatásának köszönhetően.
Szerintem nem várható el a fiatal kutatónőktől, hogy ebben az időszakban is dolgozzanak, és így visszatéréskor a többség komoly hátrányba kerül azokkal szemben, akik nem szüneteltették karrierjüket. Saját tapasztalatom, hogy nagy kihívást jelent a gyest követő időszak.
Ekkor kisgyermekek mellett kell ellátni oktatási és kutatási feladatokat, miközben ez az életkor általában egybeesik azzal, amikor önálló kutatócsoportot is indítani kell, új kutatási témával, sikeres pályázatokkal.
Nehezített élethelyzetben, lemaradás mellett kell tehát versenyezni olyan kortársakkal, akiknek kevesebb gondoskodási, akár kevesebb oktatási feladatuk van, és folyamatosan kutattak és publikáltak az előző években.
A Fiatal Kutatók Akadémiájával 2018-ban és 2021-ben is tudományos felmérést végeztünk, hogy feltárjuk a kutatónők gyermekvállalással összefüggésben keletkező hátrányát, és az adatok és szöveges válaszok alapján megoldási javaslatokkal álljunk elő a döntéshozók felé.
Azért, hogy ebben a kritikus életszakaszban a nők, vagy a gyesen otthonmaradó férfiak ne hagyják ott a tudományt, szükségesnek tartanánk, ha nyugati példák alapján itthon is bevezetnének egy olyan speciális pályázati konstrukciót, ami a hosszú karrier-megszakítási időszak után segítené a kutatásba való sikeres visszatérést.
Az MTA Gyermeket nevelő kutatókat segítő pályázata mellett figyeljük a hazai pályázati kiírásokat, és igyekszünk azokra a kutatónők és kisgyermekes kutatók szempontjából reflektálni a kiírók felé.
Szervezetünk egyik fontos – 2023-ra sikeresen elért – célja volt, hogy a pályázati korhatárok esetében a kiírók vegyék figyelembe a hivatalosan gyermekgondozási szabadságon töltött időszakot.
Remélem, hogy az elmúlt 5 évben a fiatal kutatókért végzett munkámmal hozzájárulhattam ahhoz, hogy a tehetséges kutatónők ne kényszerüljenek választásra édesanyai és kutatói hivatásuk között, hanem mindkettőben kiteljesedhessenek.
Fotó: Dr. Solymosi Katalin
Forrás és a teljes beszélgetés: Női váltó