Kölyökkortól öregkorig: a kutyák személyiségének változásai

2020.10.14.
Kölyökkortól öregkorig: a kutyák személyiségének változásai
A kutyák személyisége változik a korral, de a különböző személyiségvonások nem azonos ütemben. Az aktivitás nagyot zuhan a kölyökkor és a kamaszkor között, utána pedig egyenletesen csökken. Az újdonságok iránti érdeklődés csak 3 éves kor után lohad le, míg a problémamegoldási képesség körülbelül 6 éves korig nő, utána nem változik – fedezték fel az ELTE Etológia Tanszék és a bécsi Clever Dog Lab (Állatorvosi Egyetem) munkatársai 217 border collie négy évet átölelő vizsgálata során. A szerzők több, időskori szellemi, illetve érzékszervi leépülésben szenvedő, csökkent problémamegoldó képességű, extrém aktív kutyát is azonosítottak. Az etológusok  legújabb vizsgálata a kutyák személyiségének időbeli változásairól a Scientific Reports című szakfolyóiratban jelent meg.

Az emberi személyiség, attól függően, hogy mihez viszonyítjuk, állandónak és képlékenynek is tűnhet. Kortársainkhoz képest a személyiségünk stabil jellemzőnk, vagyis ha osztálytársainkhoz képest nyitottak vagyunk, akkor ugyanez lesz a helyzet az ötvenéves osztálytalálkozón is. Ugyanakkor a személyiségünk önmagunkhoz képest változik, mert a lelkiismeretességünk, érzelmi stabilitásunk és barátságosságunk folyamatosan nő, ahogy öregszünk.

Mi a helyzet kutyáknál? „Noha a kutyák személyisége igen népszerű téma a tudományos irodalomban, még mindig nagyon keveset tudunk a személyiségfejlődés időbeli dinamikájáról, tehát arról, hogy milyen életszakaszokban változik legerősebben a kutyák személyisége, és mennyit változik a személyiség a kutyák élete során.” – mondta Turcsán Borbála, a tudományos közlemény első szerzője, az ELTE Etológia Tanszék kutatója.

A vizsgálatban 217 border collie személyiségét mérték fel a szerzők egy több helyzetből álló tesztsorozat segítségével. A legfiatalabb kutya fél, a legidősebb 15 éves volt. A kutatók 7 korcsoportra osztották őket.

„Eredményeink szerint, ahogy emberek esetében, úgy kutyáknál is változik a személyiség a korral, és ezek a változások nem egyenletesen, hanem szakaszosan történnek. Vagyis a különböző személyiségvonások különböző dinamika szerint, eltérő életszakaszokban és eltérő irányokba változnak.” – hangsúlyozta Virányi Zsófia, a bécsi Clever Dog Lab egyik vezető kutatója.

„Például a kutyák problémahelyzetben mutatott figyelme és probléma-megoldó képessége kb. 6 éves korukig folyamatosan nő, ez után viszont alig változik.

Ezzel ellentétben az új tárgyak és ingerek iránti érdeklődésük lényegében nem változik 3 éves korig, ám ez után folyamatosan és erősen csökken.”

A kutyák aktivitása szintén csökkenő tendenciát mutat a korral, de ennél a vonásnál a kölyökkor és 1-2 éves (kamasz) kor között figyelhető meg erős, ugrásszerű csökkenés. Felnőtt és idős korban ez a jellemvonás lassabban és kisebb mértékben változik.

De nem minden személyiségvonás változik a korral. A kutatók csak gyenge tendenciát találtak arra, hogy a kutyák valamivel jobban tolerálják a frusztráló helyzeteket idősebb korukban, mint fiatalon, míg az emberrel szembeni barátságosságuk úgy tűnik, életük végéig stabilan egy szinten marad.

A vizsgálat fontos eleme volt, hogy a kutatók nem csupán korcsoportok között, de hosszútávon is megvizsgálták a személyiség időbeli változását.

Ehhez 4 évvel az első teszt után visszahívták a tesztben már részt vett alanyokat, és 37 kutyának ismét felmérték a személyiségét.

„Több évig tartó longitudinális vizsgálatok nagyon ritkák a kutyakutatásban. A 4 évvel későbbi ismételt mérés lehetővé tette, hogy megvizsgáljunk két kulcskérdést. – emelte ki Turcsán Borbála - Vajon az emberhez hasonlóan a kutyák személyisége is hosszútávon stabilnak bizonyul más kutyákhoz viszonyítva? Illetve, minden kutya egyforma mértékben változik vagy egyesek jobban/kevésbé, mint mások?”

A vizsgálat megerősítette, hogy a kutyák személyiségének is van stabil komponense, ugyanis a kutyák egymáshoz képest mind az 5 személyiségvonás esetében ugyanúgy helyezkedtek el, tehát például a legaktívabbak négy évvel később is a legaktívabbnak bizonyultak. Ám az egyedek mégsem egyforma mértékben változtak ez alatt az idő alatt. Emberi kutatási eredményekhez hasonlóan az „érettebb” személyiségű kutyák, akik már az első tesztnél kevésbé aktívak, kevésbé kíváncsiak, és jobb problémamegoldók voltak, kevesebbet változtak 4 év alatt, mint társaik.

További érdekesség, hogy a szerzők több, időskori szellemi, illetve érzékszervi leépülésben szenvedő kutyát is azonosítottak. Ezek a kutyák nem tudták megszerezni az elrejtett jutalomfalatokat és extrém aktívak voltak, szinte folyamatosan jöttek-mentek.

„Kutatásunkban részletesen leírjuk, hogyan változik általában a kutyák személyisége az egyes életszakaszokban, milyen irányú és mértékű változások járnak együtt tipikusan az öregedéssel. Az ettől való erős eltérés különböző mentális, vagy fizikai betegségekre is utalhat.” – emelte ki Kubinyi Enikő, az Európai Kutatási Tanács (ERC) által támogatott ELTE Szenior Családi Kutya Program vezető kutatója. „Korábbi vizsgálataink szerint a kutya jó állatmodell az emberi kognitív öregedés vizsgálatához. A mostani eredmények azt igazolják, hogy a személyiség időbeli változását is hasonló folyamatok szabályozzák az embereknél és a kutyáknál.”

 

Tudományos közlemény: Turcsán, B., Wallis, L., Berczik, J., Range, F., Kubinyi, E., Virányi, Zs. Individual and group level personality change across the lifespan in dogs. Scientific Reports, DOI: 10.1038/s41598-020-74310-7  www.nature.com/articles/s41598-020-74310-7