Egyetemi kitüntetések intézetünk munkatársainak.

Az Egyetem Szenátusa több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként professor emeritus címet adományozott a Biológiai Intézetben: Márialigeti Károlynak (TTK Mikrobiológiai Tanszék).
Pro Ingenio Nívódíjat, illetve Oklevelet adományoz az Egyetem azoknak az ELTE-s oktatóknak, kutatóknak, akik a középiskolások és az egyetemi hallgatók tudományos tevékenységének elősegítéséért éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek a tehetséggondozás bármely területén. 2023-ban Nívódíjban részesült a Természettudományi Karról Kovács M. Gábor egyetemi tanár, tanszékvezető, Biológiai Intézet oktatási igazgatóhelyettese. Pro Ingenio Oklevélben részesült Kovács Tibor adjunktus
Az egyetem díjazottjairól itt olvashat.
Borítókép: Rusznák Gábor, ELTE