A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj nyertesei az Intézetben!

2019.11.25.
A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj nyertesei az Intézetben!
Az ELTE Természettudományi Karán 22 kiválóság vehette át 2019. november 20-án a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj elismerő oklevelet Dr. Kacskovics Imre dékántól és Dr. Horváth Erzsébet dékánhelyettes asszonytól.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat az oktatásért felelős miniszter adományozza a kiemelkedő tanulmányi eredményű, szakmai téren kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részére.

A pályázatok elbírálásának szempontjai voltak:
I.    Tanulmányok
II.    Szakmai tevékenység
III.    Közéleti, sport és egyéb tevékenység

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra az intézmény azon államilag támogatott (ösztöndíjas), illetve költségtérítéses (önköltséges) teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók pályázhattak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek, és a Természettudományi Kar az anyakaruk.

A benyújtott pályázat elfogadásának minimumfeltétele volt, hogy a hallgató kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga az utolsó két aktív félévében (az átlag a két félév együttesen számolt kreditekkel súlyozott átlaga)

legalább 4,51 és ugyanebben a két félévben a megszerzett kreditek száma legalább 55.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat 2019/20-as tanévre elnyerte: 

  1. Asztalos Bogdán Timót
  2. Bognár Zsófia
  3. Boldizsár Bálint
  4. Borbényi Márton
  5. Csorba Benjámin
  6. Horváth András
  7. Jordán Lilla
  8. Kenéz Lili Anna
  9. Kern Dóra
  10. Kurgyis Bálint
  11. Magyari Sándor István
  12. Marosi Endre Levente
  13. Molnár Eszter Sarolta
  14. Muzsnay Anna
  15. Nagy Bence
  16. Plaszkó Noel László
  17. Porupsánszki István
  18. Schwarcz Tamás Bence
  19. Seres Zoltán
  20. Szanthoffer András György
  21. Vácz István Dávid
  22. Zsilák Borbála Anna

Dr. Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja átadja az okleveleket.