A klímaváltozás még a madárénekből is kimutatható

Hogyan zajlik a madárének-kutató munkája?

Mindig terepen kezdődik: természetes helyzetben vesszük fel a madáréneket. Annyit csalunk, hogy kihelyezünk egy „csali” tojót egy hím terrítóriumára, ami serkenti az udvarlóviselkedést. Miután a stimulus hatására a rezidens hím rázendít, mi megnyomjuk a digitális magnón – vagy akár az okostelefonon – a felvevő gombot. Ezeket a felvételeket visszük aztán az akusztikus laborba, ahol saját fejlesztésű programok segítségével először megtisztítjuk a hangfelvételeket, majd megjelöljük digitálisan az énekek elemeit, amiket szillabusoknak hívunk. Monitorjainkon vizuálisan látjuk az idő és a frekvenciatartományokat, ami csicsergések kvázi lekottázásat jelenti. Ezután méréseket végzünk, kategórizáljuk, hogy egy adott egyed milyen szillabusz repertoárral rendelkezik.

Az eddigi ismereteinkkel ellentétben egyes kutatások bebizonyították, hogy a rossz „minőségű” hímeket „megcsalják” a tojók. Ilyen szívtelen a madárvilág?

Úgy néz ki, hogy igen. A kilencvenes évektől kezdve a genetikai módszerek széles körben elterjedtek a madarak terepi vizsgálatában. Ennek köszönhetően hamar kiderült, hogy nagyon sok, addig monogámnak hitt énekesmadárnál gyakorta előfordul, hogy a fészekaljban olyan fiókák vannak, akik nem a szociális (tehát „nevelő” - a szerk.) apától származnak. Ezek onnan erednek, hogy a tojópáron kívüli párosodások révén a nőstény gyakorlatilag megcsalja szive választottját. Ez akkor történhet meg, ha a választott hím valamilyen szempontból rossz minőségű, és egy jobb hímmel történő félrelépés révén így jóbb géneket szerezhet az utódainak. Sok fajnál leírták, hogy az ének szerepet játszik az ilyen páron kívüli párosodások mintázatainak kialakításában. Összegezve: a rossz énekü hímeket bizony gyakran megcsalják jó énekü hímekkel.

Egyes kutatások szerint az állatok nem csak a fajfenntartás miatt csalják meg a párjukat, hanem élvezetből is. Ami az éneket illeti: előfordulhat, hogy a hím nem feltétlenül a párkeresés miatt énekel, hanem pusztán élvezetből?

Ez a kérdés így kicsit antropomorf: a saját fejünkkel próbáljuk meg értelmezni a madáréneket, ami felrevezető lehet. Nehéz definiálni hogy mit jelent a „kedvtelésből” való cselekedet a madarak világában, de biológiailag elképzelhető, hogy a madáréneknek vannak olyan elemei, melyeknek nincs funkciója semmilyen kommunikációs csatornán.

Amúgy a madarak rengeteg időt és energiát fordítanak arra, hogy énekeljenek, általában reggel, amikor éhesek: ilyenkor lesznek a legőszintébbek a szignálok, mert csak a nagyon fitt és jó hímek képesek ilyen terhek mellett szépen énekelni. Egy ilyen rendszerbe nehéz elképzelni, hogy neutrális (a párválasztás szempontjából semleges - a szerk.) elemek épüljenek be stabilan az evolúció során. Viszont meglehet, hogy néhány véletlenül imitált szillabus – amelyek nem rónak semmiféle plussz „költséget” az éneklő hímre – bent maradnak az énekben mindenféle funkció nélkül.

A különböző fajok kommunikálnak egymással?

A fajok közötti ének nem olyan gyakran használatos, mint fajokon belül, de vannak példák amikor kommunikálnak egymással valamilyen vokális csatornán. Hajnalban különböző idősávokban énekelnek – azaz a fajok felosztják egymás között, hogy ki mikor énekel –, ami már tekinthető egy bizonyos szintű kommunikációnak. Nyilván ez nem direktben működik, hanem az evolúció szabályozta így hosszú évezredek, évmilliók alatt.

Ugyanígy beoszthatják a frekvenciatartományokat is, aminek következtében kévésbé zavarnak bele egymás énekébe, de közvetlenül is kommunikálhatnak egymással, például figyelmeztető jelleggel, ha megjelenik egy ragadozó. Érdekes jelenség, hogy egyes fajok képesek más fajok énekelemeit beépíteni a saját énekükbe: ilyen például a seregély, amely a sárgarigó elemeivel operál, de nem azért csinálja, hogy tudjon egy másik fajjal kommunikálni, hanem így próbálja elcsavarni a nőstények fejét.

A madarak esetében ugyanúgy kialakulhat dialektus, ahogyan nálunk, embereknél is. Magyarországon ez megfigyelhető?

A fajok nagyon különböznek e tekintetben, de számos, a nyelvekben megfigyelhető dialektusokhoz hasonló jelenséget ismerünk. Ilyenkor arról van szó, hogy ugyanazon faj földrajzilag elkülöníthető populációi kicsit máshogy énekelnek. Például a cinegék élnek városban és erdőben is: a nagy háttérzajjal rendelkező városi környezetben élő populációknak magasabb frekvencia-tartományban kell énekelniük az erdei populációkhoz képest. Ettől függetlenül a szillabuskészletük nem fog változni. Mi az ELTE-n működő Viselkedésökológiai Csoporttal az örvös légykapókat vizsgáljuk már több mint húsz éve.

Azt tapasztaltuk, hogyha egy megfigyelt területről akár csak 10 kilométert arrébb megyünk, már megváltozik az énekek összetétele, a madarak kicsit más szillabuskészletet használnak.

A dialektus jelensége egyébként már a kulturális evolúció kérdésköre, ami olyan jelenségekkel operál, amelyek típikusan ez emberi nyelvre és a közösségi médiára jellemző folyamatokra jellemzők. De ide tartozik a divat is, amikor egy egy új kultúrális elem bekerül a köztudatba és gyorsan elterjed, aztán kimegy a divatból. Ennek lenyomata is megfigyelhető a madárénekben: ha időben követjük az ének változatosságát, az tapasztaljuk, hogy a használt szillabuskészlet folyamatosan változik. Ez azért lehet mert a környezeti adottságok tükrében más és más szillabusok bizonyulnak „szexibbnek” évről évre. Aztán, ha mindenki elkezdi őket használni, akkor elveszik a trendiség.

Egy mostani vizsgálatban hazai légykapóknak olasz egyedek szilabúsaiból összeállítot éneket kezdtek játszani. Mi ennek az értelme?

A kulturális evolúció akkor működik, ha az egyes elemeket az egyedek képesek lemásolni. Hiába tudunk kimutatni a különböző mintázatokat térben és időben, ha arra nincs bizonyítékunk, hogy a madarak aktívan másolnak egymástól, akkor nem lehetünk biztosak benne hogy a kulturális evolúció folyamatai működnek. Ezert egy hallgatóm, Vaskuti Éva készített egy olyan elemekből álló éneket, amely olyan szillabusokat is tartalmazott, melyeket a hazai légykapók biztosan nem ismerhettek. Ehhez egy nemzetközi akusztikus adatbázist használtunk, amelybe különböző országokból származó madárénekek felvételei vannak feltöltve. Ebben találtunk olyan olaszországi szillabusokat, amelyekkel az elmúlt húsz évben Magyarországon nem találkoztunk.

Az összeállított éneket elkezdtük lejátszani, és egy esetben bizonyítani is tudtuk, hogy egy hazai légykapó felvette az egyik olasz szillabust a saját énekébe.

A divathullámokon kívül más nem befolyásolja az énekek időbeli változatosságát?

Pusztán random „sodródás” is kialakulhat, de az is elképzelhető, hogy a környezeti adottságok tükrében egyes szillabusok „szexibbnek” bizonyulnak. Persze, ha mindenki elkezdi őket használni, akkor elveszik a trendiség, ahogyan azt már említettem.

Egyébként a klímaváltozás is szerepet játszhat a madárénekek alakulásában, hiszen évről évre a meleg miatt hamarabb jönnek haza a költözőmadarak. 20-30 éve mindig április közepén vagy végén kezdtem a kutatói munkát, ehhez képest manapság a hónap elején látok neki. Egy finom eltolódás van, ami kényszerhelyzetbe teszi a madarakat, hiszen hamarabb érkeznek a költőterületre a tavaszi vándorlásból és szállnak harcba a területekért. Élesedik a verseny, a szabályok megváltoztak, ami megmutatkozik az énekben.

A klímaváltozás elsősorban nem felmelegedést jelent, hanem az időjárás kiszámíthatatlanságát. Korán jött meleg, aztán lehülés, aszály, majd viharok. Ez mennyire viseli meg a madarakat?

Borzasztóan. Volt már arra példa, hogy a költöző madarak hazaérkeztek, aztán leesett a hó. Ha ilyen drasztikus változás történik, akkor gyakorlatilag túlélőmódba kapcsolnak, amikor énekelni luxus. Nem voltam kint az erdőkben, de azt gondolom, hogy ilyenor nem túl sokan csicseregtek. Ugyanakkor, vannak olyan enyhébb időjárási változások, amelyek során nem áll be végletes fordulat. Ilyenkor csak azok a hímek fognak énekelni amelyek jól tolerálják a romló környezeti feltételeket. Tehát a kevésbé drasztikus időjárási változások kiélezik a hímek közötti versenyt.

Ugyancsak a napok eseménye – amire a WWF hívta fel a figyelmet –, hogy az ország egyik legidősebb, 180 éves erdejét kivágták.

A fakitermelés a mi vizsgálati területünkön is aktualis probléma: volt egy hosszútávú megállapodásunk az érintett erdészettel, hogy az adott erdőségben, ahol kutatunk, egyáltalán nem végeznek ilyen tevékenységet. Ez a szerződés sajnos most járt le, és már van tervük a területünket illetően. Jelenleg arról tárgyalunk, hogy milyen művelési mód lehetne elfogadható mindkét fél számára. A madaraknak egy nagyobb volumenű tarvágás az élőhelyek teljes elvesztését jelentené. Érdekes jelenség, hogy amíg a múltban nálunk nem végeztek fakitermelést, addig a környékünkön igen, ami következtében számos ragadozó átjött a mi költőtelepeinkre, ők pedig a fészkek felét elpusztították, ami óriási veszteséget jelentett. A territórium és előhely minősége egyébként tükröződhet az énekben is, erre vonatkozó vizsgálatokat tudunk majd tervezni a fakitermelésbe bevont területeken.

A fakitermelés mellett az orvvadászat is komoly globális problémát jelent: Magyarországon csak fecskéből egymillió egyed hiányzik.

A fecskék száma nem feltétlenül az orrvadászat miatt csökken, de mindenképpen fontos probléma az ilyen szintű állománycsökkenés több fajnál. Ennek okai nem mindig ismeretesek pontosan, de valószínűsíthető, hogy valami emberi tevékenységhez köthető akár közvetlen vagy közvetett módon: élőhelyromlás – például mezőgazdasági tevékenység következtében: kemikáliák használata –, táplálékforrás csökkenése – például fecskék esetben az intenzív szúnyogírtás miatt –, de a klímaváltozás hatásai is idetartoznak. A hirtelen állománycsökkenésnek elsősorban demográfiai hatása van, ami populációszintű adaptációs mechanizmusokat vált ki, és az egyedi énekek hatékonysága – azaz, hogy mennyire lesz vonzó a tojók számára – más lesz egy lecsökkent populációban.

Fontos megkülönböztetnünk olyan jelenségeket, amelyek nem véletlenszerűen érintik a populációk egyedeit, hanem valamilyen minőségi alapon, szűrőrendszerszerűen történik az állatok tömeges pusztulása vagy levadászása. Ilyenkor nemcsak az egyedsűrűség változik a populáción belül, hanem az egyedek közötti hierarchia is felborul: vagy túl sok jó, vagy túl sok rossz minőségű példány lesz, ami a párválasztás területén más játékszabályokat eredményez. Ezek az új játékszabályok kihatnak a madárének – és minden más szignalizációs rendszer – funkcióira is.

Fogságban hogyan viselkednek a madarak?

Óriási különbségek vannak fajok között e tekintetben is. A légykapók például pár napig eltarthatók kalitkában lisztkukacon, de szaporodni, így énekelni sem fognak. Más fajok, például a pintyek jobban bírják a bezártságot, gond nélkül eltarthatók fogságban, sőt még tojást is raknak és utódokat is gondoznak. Az ilyen fajok megőrzik szaporodóképességüket, ami azt is jelenti, hogy a párválasztás igénye is megmarad, tehát az énekre, mint egyedi minőségjelző mutatóra mindig szükség lesz, amelyekre többnyire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a „kinti” madaraknál a szabadban. Ez az oka tehát, hogy a népszerű díszmadarak többnyire szépen énekelnek .

Az egyes fajokat nem zavarja a bezártság, hiszen nem kell bajlódniuk a táplálékszerzéssel, valamint azzal sem, hogy megvédjék magukat a ragadozókkal szemben.

Igen, egy-két dolog azért változik fogságban. A természetben a ragadozókkal is számolni kell, a predációs nyomás egy fontos szabályzó elem a madárének evolúciójában. Ha egy madarat nagyon könnyen elkapnak a ragadozók, akkor nem éri meg hangosan vagy kitett helyen énekelnie, de így kisebb esélye lesz arra is, hogy a tojók felfigyelnek rá. A jó minőségű egyedek, akik jobban ki tudják cselezni a ragadozókat – mert például gyorsan és ügyesen repülnek –, bevállalják a rizikós dalolászást, és így a tojóknak is jobban imponálnak. Ez a költségrendszer biztosítja, hogy az ének minősége jól tükrözi az egyedek minőségét, így ha egy tojó a „szép” énekre figyel, biztos lehet benne, hogy „jó” hímet fog majd választani.

Ha a ragadozókat, mint evolúciós „hatást” kivesszük a rendszerből, mint ahogy ezt fogságban tesszük, akkor ez befolyásolhatja az ének öszinteségét – tehát a rossz minőségű egyedek csalárd módon szépen fognak énekelni. Ugyanígy, ha minden egyed korlátok nélkül jut táplálékhoz fogságban, akkor nem lesznek különbségek a kondíció tekintetében sem, így az ének ennek a tulajdonságnak a szignalizációját is elveszti. A fogságban megjelenik egy másik fontos evolúciós tényező: emberi hatás. Ha az embernek tetsző enekű egyedeket engedünk csak szaporodni, akkor beindul a mesterséges szelekció gépezete. Ennek következtében, a fogságban tartott populációk éneke egy idő után szépen elválik majd a természetes populációkban megismert mintától. Gondoljunk csak a kanári esetére!

Forrás