Nemzetközi kutatócsoport új eredményei az Alföldi ősközösségek étrendjéről
Az Alföld az őskorban egy rendkívül izgalmas térség volt mind régészeti, mind antropológiai szempontból. Ezen a területen jól nyomon követhetők a halászó-vadászó-gyűjtögető életmódról a növénytermesztésre és állattenyésztésre való áttérés kulcslépései. A régió emellett több különböző nyugati, keleti és déli eredetű kultúrák találkozási pontja is volt. Mindez azt jelenti, hogy a Kárpát-medence, és ezen belül is a mai Magyarország területe kulturális és technológiai szempontból is számos izgalmas folyamat helyszíne lehetett már az őskorban is.
Annak ellenére, hogy az Alföld jelentős régészeti és embertani leletanyaggal bír, csak kevés kutatás foglalkozott azzal, hogy az őskor több régészeti korszakát érintve, nagyobb időtávlatot átívelően vizsgálja az őskori emberek táplálkozási szokásait. A nemzetközi kutatócsoport célja a középső újkőkortól (Kr. e. 5500-5000) a késő bronzkorig (Kr. e. 1450-800) terjedő időszakban élt népességek táplálkozási szokásainak vizsgálata volt. Ebben az időszakban ugyanis hatalmas változások történtek az emberi közösségek életében. Az életmód szociökonómiai, demográfiai, kulturális és biológiai szempontból is jelentősen megváltozott ez alatt a közel 5 évezred alatt.
Szeniczey Tamás és Beatriz Gamarra Rubio a miskolci Herman Ottó Múzeumban a mintavételezés közben
„Az újkőkortól a rézkorig terjedő időszakban élt emberek a túlélés érdekében egyre inkább az állattartásra és a növénytermesztésre támaszkodtak. Ezt követően a keleti sztyeppékről érkezett népességek a bronz megművelését lehetővé tevő ismeretei nem csak a földművelést forradalmasították, hanem a települések szerkezetét és a társadalom szerveződését is megváltoztatták” – mondta Raquel Hernando, a tanulmány első szerzője, a Katalán Humán Paleoökológiai és Szociális Evolúció Intézet és a Rovira i Virgili Egyetem doktorandusza.
Ezek a folyamatok természetesen hatással voltak az egykor élt népességek táplálkozási szokásaira is. A változások megismeréséhez a kutatók egy újfajta módszertant alkalmaztak: egyrészt a fogak mikroszkopikus sérüléseit vizsgálták, másrészt elemezték a csontokból kivont kollagénben, a táplálkozást tükröző stabil izotópok arányát.
Az eredményekből az egykori állati és növényi eredetű táplálék arányára, valamint az elfogyasztott növényi táplálék milyenségére lehet következtetni.
„Mind a fogak zománcrétegének mikrosérülései, mind az izotópos vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a középső kőkorszak különböző közösségeit eltérő táplálkozási szokások jellemezték. Annak ellenére, hogy a középső bronzkorban az újabb növényfajok (pl. köles) fogyasztásának jelentős növekedése volt megfigyelhető, az nem befolyásolta a fogakon lévő mikrosérülések jellegét. Ez utalhat arra, hogy az új növényfajból készült táplálék nem koptatta erősebben a fogakat, ill. a feldolgozási technika nem változott jelentősen az előző korszakokhoz képest” – mondta Hajdu Tamás, a magyar kutatócsoport vezetője, az ELTE TTK Embertani Tanszékének adjunktusa.
A korábbi tanulmányok eredményei arra világítottak rá, hogy a középső rézkorban a Kárpát-medence keleti részén az állati eredetű táplálék fogyasztása a korábbiakhoz képest nagyobb mértékű volt. Ezt a következtetést a jelen kutatásba bevont egyének elemzése nem támasztotta alá.
A megfigyelések szerint az őskor nagy részében a férfiak és nők étrendje nem különbözött nagymértékben. Az egyetlen kivételt a középső rézkor jelentette. A középső rézkorban a két nem képviselői között az elfogyasztott gabona- és húsfélék arányában jelentkezett némi különbség; úgy tűnik, az előbbit a nők, utóbbit a férfiak építették be jelentősebben étrendjükbe. Ez a megállapítás a korábbi kutatások eredményeit is megerősítette.
Az új tudományos eredmények nem csak az őskorban az Alföldön élt közösségek táplálkozási szokásait illetően szolgáltattak lényeges ismereteket, hanem a két különböző, az étrend elemzésére alkalmas módszer (a zománc mikrosérülések és a stabil izotóp arányok vizsgálata) együttes alkalmazásának fontosságát és hasznosságát is bizonyították.
A kutatásban a leletek antropológiai hátterét az ELTE TTK Embertani Tanszékének és a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatói (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás és Kiss Krisztián), valamint Köhler Kitti (ELKH BTK Régészeti Intézet) biztosította. A projekt megvalósításához szükséges magyarországi tudományos munkát Hajdu Tamás koordinálta, egy, az Embertani Tanszéken futó FK-NKFI projekt keretein belül. A kutatás alapvető régészeti háttéradatait (a leletek régészeti kora, kultúra szerinti besorolása, régészeti kontextusa) több hazai intézmény kutatógárdájának közös munkája szolgáltatta (Bárány Annamária – Magyar Nemzeti Múzeum; Kalli András - Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt.; Kalli-Tutkovics Eszter – Rétközi Múzeum; Király Ágnes – Régészeti Intézet ELKH; Koós Judit, Csengeri Piroska, Horváth Antónia, Hajdu L. Melinda – Herman Ottó Múzeum; Tóth Krisztián – Dornyay Béla Múzeum; Patay Róbert – Ferenczy Múzeumi Centrum). A történeti embertannal foglalkozó csoport tagjai a kutatásba bevont egyének antropológiai vizsgálatán túl a vizsgálatban érintett kultúrákat jól ismerő és kutató hazai régészekkel együttműködve dolgozták ki a projekt alapját képező kutatási és mintavételi stratégiát.
Borítókép: Középső újkőkori temetkezés a bükkábrányi bányából