Hangadásokra hangolva: Ősi agyi válaszok emlősökben
A társas fajok túlélése és szaporodása szempontjából kulcsfontosságú, hogy meg tudják különböztetni mások hangadását (vokalizációját) a környezet egyéb hangjaitól (pl. gépi hangok, vízcsepegés), és felismerjék, ha egy vokalizáció a saját fajukhoz tartozik. „Bár a vokális hangok számos állat számára kiemelt jelentőséggel bírnak, eddig nem volt világos, hogyan jelennek meg ezek a képességek az agyműködésben evolúciósan távoli emlősfajok esetében” – mondja Morvai Boglárka, a Neuroetológiai Kutatócsoport posztdoktor kutatója.
Emberek, családi kutyák és családi malacok vettek részt ugyanabban a kísérletben, amely során emberi, kutya- és malachangokat (pl. emberi sóhajok vagy köhögések, kutyaugatás, malacröfögések), valamint környezeti zajokat játszottak le nekik. Eközben a fejbőrükre helyezett EEG-elektródák rögzítették agyuk gyors elektromos reakcióit. Az állatok nyugodt környezetben, gazdáik jelenlétében, kiképzés vagy bódítás nélkül vettek részt a vizsgálatban.
Az eredmények két jól elkülöníthető mintázatot mutattak. Embereknél és malacoknál bármilyen vokalizáció szinte azonnal, az inger bemutatását követő 200 ms-on belül eltérő agyi aktivitást váltott ki, ami arra utal, hogy ezek a hangok különösen figyelemfelkeltőek. A fajtársak hangjának felismerése pedig mindhárom fajban később, csak 300 ms után jelent meg, ami a hallott vokalizáció összetettebb kategorizálását tükrözi. Érdekesség, hogy a mintázatok a fajok közötti nagy evolúciós távolság ellenére is hasonlók voltak, ami olyan közös agyi mechanizmusokra utal, amelyek legalább 90 millió éve, a leszármazási vonalak szétválása előtt alakultak ki.
„Annak ellenére, hogy a vizsgált kutyák és malacok szoros kapcsolatban élnek az emberekkel, agyuk nem mutatott különleges érzékenységet az emberi hangokra” – emeli ki Magyari Lilla, a labor korábbi tagja, a norvégiai Stavangeri Egyetem egyetemi docense, vezető kutató. „Ez alátámasztja, hogy ezek a képességek nem a közelmúltbeli domesztikáció eredményei, hanem egy ősi, emlősökre jellemző örökség részei.”
Az eredmények nemcsak a hangfelismerés mély evolúciós gyökereire világítanak rá, hanem kiemelik a társállatok kutatásának jelentőségét is az emberi agy működésének jobb megértésében. Ahogy Andics Attila, a kutatócsoport vezetője fogalmaz: „Eredményeink azt mutatják, hogy olyan állatokkal dolgozva, amelyek eléggé bíznak bennünk ahhoz, hogy részt vegyenek ezekben a vizsgálatokban, alapvető biológiai mechanizmusokat tárhatunk fel, amelyek évmilliók óta alakítják a kommunikációt.”