Összefogás a bükki Őserdőért

2019.12.03.
Összefogás a bükki Őserdőért
A klímaváltozás miatt pusztulásnak indult növényzet védelméről tárgyaltak az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszék, valamint a Soproni Egyetem kutatói természetvédelmi és erdész szakemberekkel.

A biológiai sokféleség és a természetes folyamatok vizsgálatára már korábban kijelöltek területeket, amelyek többé-kevésbé még rendelkeznek az érintetlen erdőkre jellemző jegyekkel. Az EGERERDŐ Zrt. területén nyolc erdőrezervátum van jelenleg, közülük kiemelt figyelmet érdemel az Őserdő Erdőrezervátum. Itt a vadállomány természetközelibb összetétele miatt az utóbbi évtizedekben jól működnek a természetes folyamatok.

A szakemberek arról egyeztettek, hogy

az Őserdő Erdőrezervátum védőzónájának átalakítását hogyan lehet úgy elvégezni, hogy a védő funkció a lehető legkevésbé sérüljön.


A bükki Őserdő 850–900 méter magasan, a Bükk-fennsíkon található, Istállós-kő és Tar-kő közelében. Az erdészek már a 19. század elején felfigyeltek a területre, amelyet Király Lajos erdőmérnök javaslatára Pallavicini őrgróf, az akkori tulajdonos ki is vont a termelésből, és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsájtotta.

Az Őserdő életében a körülötte lévő erdőnek – ún. védőzónának – is igen fontos szerepe van, hiszen egyfajta védőbástyát alkot a magterület körül. A védőzónában többféle állomány található, köztük mesterségesen ültetett lucfenyvesek, ahol az utóbbi időben a klímaváltozás miatt megjelentek a pusztulás nyomai. Faegyedei több helyütt legyengültek, rovar- és gombafajok tettek kárt bennük, számos fa teljesen kiszáradt.

Dr. Standovár Tibor, az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszék vezetője és a Soproni Egyetem kutatói az EGERERDŐ Zrt. erdészeivel és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakértőivel összefogva arról egyeztetett, hogy mi az a kompromisszumos megoldás, amely  által megőrizhető a védőzóna szerepe, ugyanakkor megkezdődhet a mesterséges erdősítés a belső zónától legtávolabb eső részeken.

A lucfenyvesek Magyarországon máshol is jelentkező problémájára általános megoldás a letermelésük utáni őshonos fafajokkal való erdősítés.

Az erdőrezervátumot körülölelő fenyvesek átalakítása azonban védőbástya szerepük miatt speciális feladat:

 mivel a már pusztulóban lévő fenyvesben minden beavatkozás gyorsítja a szúkárok miatti száradást, csak fokozatosan lehet elvégezni az erdőfelújítást.

Az erdészek és a kutatók egyetértettek abban, hogy a védőterületben lévő fenyveseket célszerű három zónára felosztani. Az Őserdőhöz legközelebb eső 200 m-es sávban nem nyúlnak az erdőhöz, hagyják, hogy természetes folyamatok, a szukcesszió törvényei alakítsák ki az új erdőállományt. A második zónában a javaslatok szerint már kisebb sávokban, ún. kulisszás módszerrel történhet fakitermelés, majd több pionír fafajjal mesterséges erdőfelújítás. A harmadik zónában a gyakorlatban bevált tarvágás utáni erdősítéssel (erdőszerkezet átalakítással) tartható fenn leginkább a zóna védőhatása, állapodtak meg a szakemberek.

A projektben résztvevő kutatók és gyakorlati szakemberek együttműködése az Őserdő védelmében a jövőben is folytatódik.

Forrás: ELTE
Fotó: EGERERDŐ Zrt.