Kármentesítés újragondolva

2020.12.16.
Kármentesítés újragondolva
A szennyezett talajok esetében a természetes úton csak igen lassan lezajló bontási folyamatok mikrobiológiai technológiák alkalmazásával lényegesen felgyorsíthatók. Az ELTE Mikrobiológiai Tanszék közreműködésével új, piacképes talajremediációs módszert dolgoznak ki a kutatók.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósuló projektben két ipari szereplő és két budapesti egyetem, az ELTE és a BME egyesítette erőforrásait. Korábban még sosem fordult elő, hogy szennyezett területekre specifikus mikrobiális konzorciumot alakítsanak ki, ahol enzimatikus beavatkozást kombináltak mikrobiális kármentesítéssel” – érzékeltette a kutatás egyediségét a konzorcium szakmai munkáját koordináló dr. Márialigeti Károly, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszék professzora. Bár az enzimes kutatások még nem fejeződtek be, a mikrobiológiai oltóanyag készítmények már piaci megjelenés előtt állnak.

Szennyező anyag lebontására képes izolátumok mikrobiológiai karakterizálása.

A projektben ipari partnerként a biotechnológiai kutatásfejlesztéssel és mikrobiológiai termékek fermentációjával fog­lalkozó Fermentia Kft. és a kármentesítésre specializáló­dott ELGOSCAR-2000 Kft. vett részt. A tudományos hátteret három elismert egyetemi kutatócsoport biztosította.

Dr. Grolmusz Vince vezetésével az ELTE TTK PIT Bioin­for­ma­tikai csoport metagenomikai adatok elemzésével tanulmányozza a PAH-szennyezett talajokban előforduló mikro­organizmu­sok­ban jelen levő PAH-bontó enzimeket.

Valós léptékű kísérleti beavatkozás.

A BME Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszékén dr. Vértessy Beáta kutatócsoportja a meta­geno­mi­kai elemzések alapján azonosított találatokból cél­fehér­jé­ket választott ki, amelyeket sikeresen állítottak elő megfelelő termelő törzsekben. 

„Ezek felhasználásával laboratóriumi teszteken biztató eredményeket sikerült elérnünk. Az enzimes oltóanyag jelenleg még fejlesztési stádiumban van, optimisták vagyunk későbbi piaci megjelenését, hatékonyságát illetően” –mondta dr. Bódai Viktória, a Fermentia Kft. kutatási vezetője.

A projekt kézzelfogható eredményeként re­gisztrációra kerülő mikrobiológiai oltóanyag termékcsalád törzseinek izolálását, vizsgálatát dr. Mária­ligeti Károly kutatócsoportja végezte. A 2017-ben indult projekt eredetileg poli­cik­lu­sos aromás szén­hidrogé­nek (PAH) eltávolítását célozta meg, ám miután a PAH-szennyezés gyakran nem egyedi szennyezőként fordul elő, ezért a hatékony talaj­tisztítás miatt a lebontani kívánt vegyületek és ezáltal a bontásban részt vevő mikroorganizmusok listáját is kibővítették.

Laboratóriumi oltóanyagtesztek szennyezett talajokon

Dr. Márialigeti Károly professzor a mikro­biológiai kutatás folyamatáról elmondta, hogy első lépésként szennyezett területekről mintákat vettek, amelyekből megpróbálták a bontásért felelős, tenyészthető baktériumokat izolálni és később szaporítani, hogy oltó­anyagot készíthessenek belőle. A kutatás során központi szerepet kapott a bio­re­mediáció bio­augmen­tá­ciós eljárása, amely biológiai rendszereket alkalmaz a környezeti kockázat csökkentését végző technológiában.

Másképpen fogalmazva: a tudomány segítségével a természetes bontási folyamatokat tették hatékonyabbá és gyorsabbá.

A pro­fesszor véleménye szerint a kár­mentesítést végző cégek számára szemlélet­változásra van szükség, és már a tény­fel­-tá­rás során érdemes lenne megvizsgálniuk annak lehetőségét, hogy milyen mikro­biológiai technológiák életképesek az adott területen. Ehhez szükséges a terület mikro­biológiai feltérképezése, az oltó­anyag adott területen való hatékony­sá­gának vizsgálata, mely szolgáltatást a hazai gyakorlatban elsőként a Fermentia Kft.-vel együtt­működve biztosítják megrendelő partnereiknek.

 

A teljes cikk a Innotéka magazinban olvasható.
Képek: innoteka.hu