Junior Prima díjat kapott az ELTE TTK két biológusa

PH | 2018.11.29.
Junior Prima díjat kapott az ELTE TTK két biológusa
Tíz fiatal kutató, köztük Harami Gábor, az ELTE Biokémiai Tanszékének tudományos munkatársa, valamint Takáts Szabolcs, az ELTE Anatómia, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék tudományos munkatársa vehette át a Junior Prima díjat a tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

Harami Gábor 2016-ban szerzett PhD-fokozatot az ELTE Természettudományi Karon biológia tudományterületen, jelenleg a TTK Biokémiai Tanszék Motor Enzimológia Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, 2017-ben elnyerte az MTA Prémium posztdoktori kutatói programjának hároméves ösztöndíját. A Junior Prima-díjat a génkutatások területén végzett munkájáért vehette át.

Takáts Szabolcs 2015-ben szerzett PhD-fokozatot az ELTE ELTE Természettudományi Karon biológia tudományterületen, jelenleg az Anatómia, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék tudományos munkatársa, 2016-ban elnyerte az MTA Prémium posztdoktori kutatói programjának hároméves ösztöndíját, 2017-ben az NKFIH kimelkedő kutatócsoportokat díjazó pályázatán is sikerrel szerepelt. A Junior Prima díjat a molekuláris sejtbiológia területén végzett kutatásaiért vehette át.

Az egyes tudományterületek szaktekintélyei, akadémikusok, professzorok mint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által felkért ajánlók minden évben számos jelölt elismerésére tesznek javaslatot. A szakmai zsűri közülük választja ki azt a tíz kutatót, akik fiatal életkoruk ellenére nemzetközi szinten is magasan jegyzett tudományos kutatási eredményekkel, publikációkkal büszkélkedhetnek. Az erős mezőnyben végül a publikációk, előadások, hivatkozások számán túl a kutatott területen elért tudományos nóvumok alapján dől el a díjak sorsa. A Magyar Tudományos Akadémia Székházában idén Török Ádám, az MTA főtitkára, Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár, valamint Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója adta át az elismeréseket.

Junior Prima díjat először 2007-ben osztották ki. Akkor döntöttek úgy az elismerés életre hívói, hogy önálló díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül azokat, akik a jók között is a legjobbak. A korhatár egyedül a tudomány kategóriában magasabb: 33 év.

 

Forrás: MTA és az ELTE