Innováció a mindennapokban

2019.10.08.
Innováció a mindennapokban
Az ELTE Innovációs Központja Újbuda Önkormányzatával együttműködésben konferenciát és start-up kiállítást szervezett az ELTE lágymányosi campusán 2019. október 3-án. A rendezvényen adták át az ELTE Innovatív Kutatója díjat, valamint bemutatkoztak a Hallgatói Ötletpályázat nyertesei is.

Az immár hagyományos, tizenkettedik alkalommal megrendezett konferencia megnyitóján Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese mondott köszöntőt. "Az ELTE nem csak a hallgatóknak nyújtott oktatás minőségében tekinthető kiemelkedő intézménynek, hanem az innovációnak is aktív színhelye – mondta. – Az egyetemen számtalan kutatás folyik, és az eredmények nagyon hamar hasznosulnak a gazdaságban és más területeken is. Az ELTE nagyon jó példa arra is, hogy nem pusztán a természettudományi és informatikai karok innovációs tevékenysége lehet intenzív, a társadalomtudományi és bölcsészettudományi karok a bevezetett innovatív megoldások társadalmi beágyazottságának követésével és elemzésével érnek el látványos eredményeket."

Molnár László, Újbuda alpolgármestere a mesterséges intelligencia jelentőségét emelte ki beszédében. "Ez a technológia ma már az élet számos területén körülvesz minket a hétköznapokon is, éppen ezért kiemelkedő jelentőségű, hogy a városvezetés is fel legyen készülve az alkalmázására" – mondta.

A köszöntő beszédek után mutatkoztak be az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázat nyertesei. A DEMOLA Budapest különdíjában Lukács Teodóra (ELTE PPK) és csapata Okos szelektív - Kukákok - Szelektálj játékosan című pályázata részesült, a Star-it @K&H különdíját pedig Máthé Árpád (ELTE TTK) és csapata vihette haza. Az ötletpályázat nyertese Urbán Ida (ELTE TáTK) és csapata lett a Matematikai kiterjesztéseket tartalmazó dokumentumok gépi felolvasása a mesterséges intelligencia eszközeivel című munkával, második helyen végzett Visnovitz Márton (ELTE IK) CaseLab – Okostelefon alapú hordozható terepi mérőszer című projektje, a harmadiknak járó díjat pedig Pethő Máté (ELTE TTK) és csapat hozhatta el Postronics című pályázatával.


Az Innovatív Hallgatói ötletpályázat díjazottjai

Az Év Innovatív Kutatója díjat Lőrincz Andrásnak, az Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszék tudományos főmunkatársának ítélték oda Mélyhálós technikák alkalmázásával kidolgozott iparilag hasznosíthtaó megoldások – találmány és szabadalmi bejelentés című projektjéért.

A díjátadó után a résztvevők két előadást hallgathattak meg a mesterséges intelligenciáról és az azt övező tévhitekről. Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője először a szervezet stratégiáját ismertette a közönséggel, majd elmondta, hogy a mesterséges intelligencia globális értelemben is új iparágat teremt, amely új kockázatokkal és új technikai lehetőségekkel jár együtt. Azt, hogy a mesterséges intelligencia mire és hogyan használható, egy divatmárka példájával szemléltette: a példaként felhozott ruhacég mesterséges intelligenciával különböző social media felületekről gyűjtött képi anyagot ahhoz, hogy felmérhesse, milyen színű, hosszúságú, illetve szabású szoknya lehet a következő szezon trenddarabja. Az MI óriási mennyiségű adattal dolgozik, éppen ezért lehet kiváló trend-előrejelző – mondta Szertics Gergely. A példa arra is rámutat, hogy a mesterséges intelligencia remekül integrálható a hétköznapokba, csak meg kell találni hozzá a legjobb felhasználási módot és a felületet.  

Az előadás második felében Szertics Gergely a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tévhiteket próbálta eloszlatni: a mesterséges intelligencia nem robot, hanem szoftver, nem bír emberi intelligenciával, hanem beletáplált példákból tanul, nem drága vele dolgozni, egészen könnyen, kis költségvetésből is elkezdhető az alkalmazása. Búza Krisztián, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék vezetője előadásában éppen erre a kijelentésre reflektált, amikor példaként egy középiskolás lányt hozott fel, aki  alapfokú programozói tudással egy laptopon kezdett el mesterséges intelligenciával dolgozni. "A mesterséges intelligenciától nem szabad tartani, de nagyon fontos, hogy megtanuljuk jól használni – zárta előadását Szertics Gergely. – Ez a technológia már olyan mennyiségű információt tud feldolgozni, amennyire az ember képtelen, és érdemes kihasználni ezt a tulajdonságát."

Az eseményt két előadás és egy panelbeszélgetés zárta. Az előadók – Kiss Gergely (Attrecto Zrt. ügyvezető igazgató) és Tamási-Irsai Renáta (Rolllbar) – személyes történetüken keresztül szemléltették, hogyan lehet elindítani egy vállalkozást, milyen nehézségek várnak a vállalkozókra, mennyi lemondással jár egy cég elindítása, és mekkora felelősség százmilliós költségvetést kezelni. A panelbeszélgetés során a meghívott szakértők mondták el a témáról gondolataikat, illetve a közönség kérdéseire válaszoltak.

Forrás: elte.hu