GÁBOR DÉNES-DÍJAT KAPOTT KACSKOVICS IMRE

2020.12.12.
GÁBOR DÉNES-DÍJAT KAPOTT KACSKOVICS IMRE
Immár 32. alkalommal ítélték oda a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díjat, amely a civil szféra egyik legnevesebb műszaki alkotói elismeréseként számon tartott díj. Idén többek között Dr. Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja is a díjazottak között szerepel.

Az alapítvány kiemelte, hogy célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka és a technológiai fejlesztés együttesén alapuló innovációban megszületett kiemelkedő teljesítmények elismerése. A Gábor Dénes-díj megalapítójának szándéka a meghatározó személyes alkotó hozzájárulás és eredmény előtti főhajtás mellett a magas szervezettségű innovációs folyamatok, a kreatív erőfeszítésekkel létrehozott új anyagi, gépi és emberi kooperációk és vívmányok iránti társadalmi érdeklődés, figyelem és elismerés serkentése volt.

Idén Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja, ImmunoGenes Kft. és ImmunoGenes-ABS Zrt. ügyvezetője, az ellenanyag-fejlesztés hatékonyabb módszerének feltalálásáért és bevezetésért, az ELTE gyógyszer-biotechnológiai mesterszakának létrehozásáért és a Biotechnológiai FIEK eredményes vezetésért, a COVID19 megelőzésére és kezelésére szolgáló fúziós fehérje kifejlesztéséért érdemelte ki az elismerést.

Kacskovics Imre 1961-ban született Budapesten. Állatorvos-doktorként végzett az Állatorvostudományi Egyetemen 1987-ben. 2006-ig a SZIE Állatorvos-tudományi Kar Élettani és Biokémiai Tanszékén dolgozott, mialatt az Egyesült Államokbeli Iowai Egyetemen volt posztdoktor, majd rendszeresen végzett kutatásokat a Karolinska Intézetben. 1998-ban szerezte meg PhD fokozatát. 2006-tól az ELTE, TTK Immunológiai Tanszéken folytatta pályáját, 2013-ban sikerrel védte meg az MTA doktori értekezését. 2015-től az ELTE Immunológiai Tanszék vezetője lett, 2019-től az ELTE TTK dékánjaként dolgozik. Tudományos érdeklődésének középpontjában az ellenanyagok molekuláris genetikai elemzése, strukturális-funkcionális tanulmányozása, a humorális immunválasz kutatása áll. 2007-ben hatékonyabb ellenanyagfejlesztéssel kapcsolatos szabadalmaztatott eljárást fejlesztett ki, amelyet azóta cégeiben (ImmunoGenes Kft, ImmunoGenes-ABS Zrt) hasznosít. Sokrétű tevékenysége révén aktívan fejleszti a hazai gyógyszerbiotechnológiát. 2001-2016 között a Magyar Immunológiai Társaság főtitkára, alelnöke és elnöke volt, 2012 évtől társ-elnöke a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaságnak, valamint tagja a European Academy of Sciences and Arts szervezetnek.
Elismerései: Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, Széchenyi István Ösztöndíj, Szent István Egyetem Aranyérem, az ELTE Innovatív Kutatója, Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj, Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat).

A 2020. év további díjazottjai.

Forrás: Gábor Dénes Díj