A vízipók tényleg csodapók
Egyetemen tanít, és több ismeretterjesztő könyv szerzője is. A filmre is oktatási eszközként tekint?
Az ismeretterjesztés mindig is a szívügyem volt, hiszen biológia szakmódszertanosként dolgozom az egyetemen: biológia tanárszakosok képzésében veszek részt, a tanítás módszereit tanítom. Eddigi filmes munkáim elsősorban középiskoláknak készült oktatófilmek voltak, még a VHS-kazetták hőskorában. Vizek és vízpartok élővilága volt a címük és örömteli visszacsatolás, hogy még egy–két éve is megkerestek, hogy tudok-e adni azokból az oktatóvideókból, mert rongyosra nézték az órákon.
A Vízipók-film egészen más: itt sokkal több a szórakoztató elem, de persze a szórakoztatás közben tanít is, szinte észrevétlenül. A film ugyanakkor az életem több területével is érintkezik: a tanítás mellett az MTA ÖK Duna-kutató intézetében is dolgozom, ahol a film szereplőihez hasonló édesvízi gerinctelen állatokkal foglalkozom. Róluk írtam eddigi legsikeresebb könyvem is, az Édesvízi gerinctelen állatok – határozót, amely angolul és németül is megjelent. A szakterületen tehát már jó ideje jelen vagyok, szakértőként pedig részt vettem már természetfilm-készítésben. De
ez az első nagyközönségnek, televíziónak készülő film, amit én írtam, rendeztem,
sőt, az operatőri feladatok többségét is én láttam el. Ezért is tartom nagyon jó rendszernek a Magyar Média Mecenatúra programot, mert úgymond „külsősként”, a szorosan vett filmes szakmán kívülről is be lehet kerülni, ha a koncepciót működőképesnek találják.
Mennyire más a nagyközönségnek forgatni, mint például egy iskolai oktatófilmet készíteni?
Teljesen. Ráadásul mára egészen megváltoztak a természetfilmekkel szembeni elvárások is. Szerencsére, amikor pályáztam a programnál, profi filmesektől kaptam segítséget. A program szakemberei bátorítottak arra, hogy vegyük a narrációt humorosabbra, legyen az egész produkció bátrabb, formabontóbb, szórakoztatóbb. Mint a maga idejében a Sivatagi show volt. A megvalósításra szabad kezet kaptunk, így bátran belevágtunk. A film szerkesztője, Lerner Balázs pedig jól ismeri a természetfilmes hagyományokat, és azt is, hol tart most a műfaj, mik a kortárs követelmények.
Így kerültek bele az olyan mozzanatok, mint például amikor a víziskorpió testén élősködő víziatka-lárvákat „testpiercingként” említi, vagy a „hancúrozásra mindig kapható” nőstény pókról beszélő alámondás?
Igen, ezeket szándékosan szőttem bele, hogy jobban rögzüljön az információ. Az elején sokat töprengtünk, meddig menjünk el, például nehéz, de visszagondolva jó döntés volt nevet adni a főszereplő pókoknak: Bundásnak és Csibésznek.
Akár kutyanevek is lehetnének. Miközben nyilván nehezebb gerinctelen állatokat megkedveltetni, mint cuki, puha bundájú emlősöket.
Igen, éppen ez volt a fő oka a névadásnak, ami megkönnyíti az azonosulást. De több eszközt is bevetettünk arra, hogy fenntartsuk a nézői figyelmet:
az első jelenettől kezdve közös a néző és a szereplők nézőpontja, az epizodikus történetmesélés is erősen bevonja a nézőket.
Ugyanakkor a közeli képeken a rovarok, ízeltlábúak kimondottan horrorisztikusak, Alien- és Predator-hangulatot árasztanak. Mindezt a humoros kiszólásokban bővelkedő narráció ellenpontozza. A végeredmény így szándékaink szerint egy humoros horrormese lett: humorral beszélünk olyan lényekről, akik közelről nézve horrorisztikusak, és egy mesére, történetszálra fűzzük fel a mindennapjaikat.
A film története tavasztól őszig tartó időszakot ölel fel. A valóságban is ennyi ideig tartott a forgatás?
Mivel beltéri környezetben forgattunk, egy kicsit kitolhattuk a vegetációs időszakot és valamivel tovább tudtunk forgatni. A búvárpókoknál nagyon gyorsan váltják egymást a nemzedékek, így a film Bundása valójában több nemzedéknyi „dublőrrel” készült.
Ezek szerint nem természetes élőhelyen forgattak?
A bevezető képsorokat és a fejezeteket elválasztó vágóképeket kivéve mindent akváriumban forgattunk. Azonban teljesen szimuláltuk a gerinctelenek természetes környezetét, így tudtuk kontrollálni az őket érő ingereket, és könnyebb volt a megfigyelésük is.
És ugyanúgy viselkedik a búvárpók akváriumban, mint egy folyóban?
A búvárpók álló- és lassúfolyású vizekben él, így főként tavakban, esetleg folyók árterében fordul elő természetes körülmények között. A viselkedésére azonban nincs hatással az akváriumi környezet.
Ezek az élőlények az emlősökkel szemben nem befolyásolhatók, nem idomíthatók.
Tehát úgymond teljesen hiteles az alakítása akváriumban is: amit produkál, az mindig a természetes reakciója.
És gondolom, természetes víz alatti felvételekkel nem lettek volna ilyen szépek a képek, ugyanis csodálatos színű, élességű felvételeket láthatunk.
Igen, filmes részről érte is olyan kritika a filmet, hogy túl élesek, túl tiszták a képei. Én azt gondolom, ez az ismeretterjesztésben alapkövetelmény, hiszen így minden apró mozdulat megfigyelhető, követhető. Nekem ez fontos, hiszen a filmben olyan részletek is vannak, amelyekről eddig a szakirodalom sem tudott, pedig a filmre készülve igyekeztem minden elérhető forrást megnézni: például a búvárpókok párzásáról mást írnak a szakcikkek, mint ahogy ez a filmben lezajlott.
Most, hogy a film képernyőre került, mik a következő tervei?
Épp folyamatban van az Édesvízi gerinctelen állatok határozójának új kiadása, a filmezésben pedig a mikroszkopikus világ foglalkoztat, az ebben rejlő lehetőségeken gondolkozom. Hosszú távon pedig nagyon szeretnék az édesvízi gerinctelen állatokról egy moziban is vetíthető 3D-filmet forgatni. Persze abban már nem vennék részt operatőrként, hiszen az sajátos filmes szakértelmet igényel.
Az interjú a Médiatanács-blogban 2018. december 15-én jelent meg.
Forrás: elte.hu