A macska- és a farkaskölykökkel ellentétben a kutyakölykök spontán lemásolják az ember viselkedését

A fiatal egyedek számára a tanulás kényelmes módja, ha egy számukra új helyzetben utánozzák tapasztaltabb társaikat. A mások viselkedéséhez való igazodás azonban nem csupán az új készségek elsajátítását vagy új információk megszerzését szolgálhatja, hanem az adott csoporthoz való tartozást is elősegítheti.

A kutyakölyök figyeli az ember cselekvését Photo: Claudia Fugazza

A kutatók először azt figyelték meg, hogy az emberi családokban nevelkedő 42 kutya, 39 macska- és 8 farkaskölyök hogyan viselkedik egy ismeretlen tárggyal egy idegen szobában (például az orrával vagy a lábával érinti-e meg). Ezután a kölyköt megfogta a gazdája, és a kísérletvezető egy másik akciót végzett a tárggyal, például, ha a kölyök az orrával bökte meg, akkor ő a kezével ért hozzá. A kérdés az volt, vajon a kölyök ekkor leutánozza-e a látott akciót, azaz megérinti-e a tárgyat a mancsával.

„Mivel a demonstráció megfigyelése a szociális tanulás alapvető feltétele, először is felmértük, hogy a kölykök ránk néztek-e, amikor a kérdéses viselkedést bemutattuk” – magyarázza Claudia Fugazza, a csoport vezető kutatója.

„Míg a kutyakölykök szinte azonnal ránk néztek, négyszer, illetve ötször tovább tartott, mire a farkas- ill. a macskakölykök figyelme ránk irányult.”

A kutya- és farkaskölykök a tesztek nagyjából 70%-ában megismételték a bemutatott viselkedést, kétszer olyan gyakran, mint a macskakölykök. A tanulmány kulcsfontosságú megállapítása, hogy egyedül a kutyakölykök voltak hajlamosak az emberi demonstrációnak megfelelő testrészükkel utánozni a viselkedést (pl. kéz - mancs), annak ellenére is, hogy ez nem egyezett az általuk demonstráció előtt spontán használt testrészükkel (pl. orr).

„Demonstráció hiányában fajtól függetlenül a kölykök többnyire az orrukkal értek a tárgyhoz. Miután látták, hogy a kísérletvezető a kezével érintette a tárgyat, egyedül a kutyakölykök használták a mancsukat” – számol be Stefania Uccheddu, a tanulmány társszerzője. A kismacskák és a farkaskölykök esetén nem volt jellemző ez a viselkedés.

Photo: Claudia Fugazza

A különbségek mögött feltételezett két tényező – a veleszületett társas hajlam (kutya és farkas) és a háziasítás (kutya és macska) – kapcsán a kutatók megállapították, hogy az eredmények mindkét tényező szerepét alátámasztják: „Míg a kutyák és farkasok őse csoportban élő, társas állat, intenzív falkán belüli együttműködéssel a túlélésért, a macskák őse magányos vadász volt” – magyarázza Temesi Andrea, a tanulmány társszerzője.

„Bár a kutya és a macska is háziasított faj, amely ma családi kedvencként szoros kapcsolatban él az emberrel,

a kutyát régebben háziasították (20 000 - 40 000 éve), és az emberrel való együttműködésre szelektálták.

A macska háziasítása ezzel szemben csak körülbelül 10 000 évvel ezelőttre datálódik. A szerepük az egerek, patkányok irtása volt, azaz önállóan vadásztak az emberi környezetben” – folytatja Gácsi Márta, a tanulmány társszerzője.

Így nem meglepő, hogy csak a kutyakölykökben alakult ki hajlam arra, hogy fokozottan figyeljenek az emberekre és utánozzák cselekedeteiket, még akkor is, ha erre az adott helyzetben nincs olyan közvetlen motivációjuk, mint például a táplálékszerzés vagy a játék.

Az eredmények nem csak elméleti, hanem alkalmazott szempontból is izgalmasak: „Úgy gondoljuk, hogy vizsgálati eredményeink alapot képezhetnek olyan képzési módszerek kidolgozásához, amelyek a kutyakölykök spontán figyelmén és emberi akciók utánzására való hajlamán alapulnak. Így a jövőben a kutyakiképzési technikák kevésbé függhetnek a jutalomfalatokkal történő megerősítéstől, és jobban kihasználhatják a kutyakölykök természetes hajlamát a szociális tanulásra” – összegzi Pogány Ákos.

Borítókép: Stephen Andrews